Nem tartozom a rendszeresen dohányzók közé. Egyszer-egyszer elszívok egy szál cigit, ha ideges vagyok, ha kinyitunk egy üveg isteni bort egy igazi baráti beszélgetéshez, ha elmegyünk bulizni és egyik koktél után jön a másik, az alkohol mellé jól esik néhány füstkortyot is lenyelni. Nem dohányzom rendszeresen mégis részem a cigaretta.

Nem értem ezt a teljes tiltást. A hetven éves apókának hogyan magyarázza el majd valaki, hogy megértse, hogy a felese mellé, a jéghideg söre mellett miért nem gyújthat rá. Hogy egy ultiparti mellett miért nem szívhat el egy kézzel sodortat, miközben a többi bácsival megváltják a világot, szidják a politikát, megvitatják a napokat, heteket. Ők a büntetés terhe mellett se fogják érteni, hogy amit nap mint nap csináltak, azt holnap nem lehet. Kap sört is, kap felest is, kap mindent, csak a napi füstkortyot nem. Egy  kocsma két dologról szól, alkoholról és a bagózásról. A többi körítés.Az, aki nap mint nap ott van - és nem feltétlenül arról van szó, hogy seggrészegre issza magát - nap mint nap megissza a szokásosat harminc, negyven, ötven éve, az nem fog és nem is tud változtatni a szokásán.  

Ha elmegyünk ismerősökkel, beülünk egy pubba, beülünk egy sörre/borra/ kávéra/bármire, akkor azért ülök be, hogy jól érezzük magunkat és ez olykor igen azzal is jár, hogy rágyújtunk. Nem azért mert megszoktuk, bár lehet, hogy azért is, de azért tesszük, mert jól esik, jobban esik. Persze egy légtérben kijelölni egy dohányzó és nemdohányzó részt abszolút felesleges, de akkor, ha már ennyire erőltetik a nemdohányosok tiszta levegőért való jogát, jelöljenek ki dohányzó és nemdohányzó pubokat, sörözőket. A kocsmák meg igenis kijelölt dohányzó helyek! Nem jártam még olyanban, nem láttam még olyat, ahol nem dohányoztak volna (s nem azért mondom, mintha gyakori látogatója lennék az italszolgáló helyeknek, csupáncsak látott, hallott tapasztalat). Aláírom, hogy étterembe ne lehessen, gyerekek, kismamák, megrögzött nemdohányzók miatt. Nem kitiltani akarom őket olyan helyekről, de kéremszépen, tegyük szívünkre a kezünket, gyerek mi a francot keresne egy sörözőbe, kocsmába, pubba (arról nem beszélve, ha otthon anyu-apu szorgosan füsttől, akkor nem édes mindegy)? Egy kismama mekkora valószínűséggel megy le egy füstös kiskocsmába (különben is, egy állapotos nő mi a francot keres OTT????), sörözőbe? Nem túl nagy, nem?Ha már olyan programról van szó, ahol a társaság alkohol mellett találkozik, akkor vagy viselje el, vagy ne menjen el (szabad választás joga, a, többség dönt elve...) vagy olyan helyre beszéljék meg, ahol nem dohányoznak. Biztos vannak ilyen helyek is.

Azért az egy-kettő kivétel miatt szívjon a dohányzó többség?

És jajj, ne tessék már ennyire diszkriminálni a dohányosokat. Az ő döntésük, az ő akaratuk. Azért mert van egy káros szenvedélyük, nekik is legyen lehetőségük a szenvedélyük mellett is jól érezniük magukat, még akkor is, ha úgy néz ki, ők a kisebbség. Jó legyen, az éttermekben, kávézókban, teázókban ne lehessen dohányozni. Vagy legyenek olyan kivételek, ahol kifejezetten dohányosok a célcsoport, táblával, anyámkínjával jelölve, hogy ott kit látnak szívesen. De a kocsma, pub, söröző igenis a dohányzásról, szivarozásról, pipázásról szól és pont. Hozzá a jéghideg csapolt, az isteni száraz vörös, egy jó kis konyak vagy bármi más, kedvünk szerint. És persze a társaság, akivel megvitatjuk mi-merre-hogyan. Szerintem elképzelhetetlen, hogy füstmentes legyen egy ilyen hely. akinek nem tetszik...keressen egy nemdohányzó helyet.

Mert tetszik vagy nem tetszik, igenis diszkriminálni akarják a dohányosokat. És a dohányosoknak is vannak jogaik.   

 

A bejegyzés trackback címe:

https://coffeeandsmile.blog.hu/api/trackback/id/tr852694841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stegal · http://sanstegal.wordpress.com/ 2011.02.27. 20:17:25

Ezek csupán cirkuszi intézkedések, mert az kell a népnek.Hogy mindenki láthassa,mekkora munka folyik itt kérem.
A Parlamentben a szivartartók még ott vannak.Azok az urak,kik ilyen ötletekkel állnak elő,nem járnak emberek közé..
De ez csak a kezdet, hamburgeradó és bagóelvonó a világszámhoz kevés lesz.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.02.27. 21:18:01

nekem, mint antidohányosnak sosem okozott gondot, hogy társaságban körülöttem bagóznak, igenis hozzá tartozik a hangulathoz, elismerem. Sőt, a nemdohányzó otthonomban sem tiltottam sosem a dohányzást.
Az más kérdés, hogy miután hazamegyek füstös helyről, mosom ki mindenemet, mert utána már zavar a szag, de ott, akkor észre sem veszem. :)

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.02.27. 21:19:32

nekem, mint antidohányosnak sosem okozott gondot, hogy társaságban körülöttem bagóznak, igenis hozzá tartozik a hangulathoz, elismerem. Sőt, a nemdohányzó otthonomban sem tiltottam sosem a dohányzást.
Az más kérdés, hogy miután hazamegyek füstös helyről, mosom ki mindenemet, mert utána már zavar a szag, de ott, akkor észre sem veszem. :)

Jadedreams 2011.02.28. 08:54:45

@Enchantée: a ruhákat én is azonnal szennyesbe dobom, valahogy más fajta nikotin szaga van, koncentráltabb, büdösebb. De akkor, ott, nemdohányzóként engem se zavar. ÉS jééé, nem fújják rám. Ja persze, intelligencia.
@Stegal: persze, van benne valami, csak bosszantó. Utána meg azon sápítoznak, hogy a dohányárukból befutó adók drasztikusan csökkennek, illetve bezárnak olyan helyek, amik igenis erre az élvezeti cikkre is építkeztek.
süti beállítások módosítása