Tovatűnő békesség
2010.08.23. 10:38
Itthon mindenki rohan. Minden perc drága, rengeteg dolgot behatárolható időbe sűrítve éljük mindennapjainkat. Itthon mindenki ideges. Ingerült. Türelmetlen. A legapróbb ingerületre támadunk.
Itthon minden más, mint ott, ahol nyaraltunk. Talán azért mert ráértünk. Nem sűrgetett semmi, nem szorított semmilyen komor határidő. Egy hetünk volt, szűkösre szabott idő, csomó program, pihenés. És mégis. Nem rohantunk. Csak mentünk, sodródtunk a körülöttünk lévő nyugalmat sugárzó várossal. Nem türelmetlenkedtünk a sorban. Nem húztuk fel magunkat, mert a pénztáros gyök kettővel húzta le a termékeket. Csak élveztük az egy hétre szabott komótos nyugalmat.
Nem létezett az idő. Néha rápillantottunk, merre járhat, de nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget. Csak élveztük azt az időt, ami meg volt engedve nekünk. EGy hét, csak nekünk, egymásnak.
Úgy tűnt, ott nem rohan senki. Legalábbis a legtöbb ember mintha kicsit ráérősen mozgott volna. Jó persze, autóban ülve kicsit más volt, helyiek a maximális sebességre figyet hányva mentek volna, de mi betartva a sebességkorlátozást, már - már békés nyugalommal mentünk. Ráértünk. Nem siettünk.
Itthon mindenki ideges és rohan. S szinte észrevétlenül én is ideges voltam és rohantam. A pontból B-be úgy suhantam, hogy nem is néztem merre járok. Ismerős terep, semmi új látnivaló. Vagy csak nem vettem észre. Rohantam. A pénztárnál rám ragadt a mögöttem, előttem állók idegállapota. Mély levegőt vettem, probáltam lesöpörni magamról a ragadós állapotot. Nem túl sok sikerrel.
Ma még nem dolgozom, mégis érzem, hogy gyomrom görcsbe rándul. Bennem van a "nemakarom" - érzés. Ap ánikszerű menekülés késztetése. Nem akarok holnap belelépni a mókuskerékbe. Nem akarom, hogy az egy hét alatt felvett seregnyi pozitít energia huss, egy csapásra eltűnjön, mert a körülöttem lévő emberek, mint dögre a keselyű, úgy fognak rámuppanni és leszívni. Ez tény. Szinte ráéreznek, hogy kire kell támadni, kit kell bosszantani, kibe kell belekötni és kinek kell panaszkodni. Aztán pár nap és én is egy leszek a szürke tömegben. Energia nélküli kicsiny lény.
Ott olyan más. Olyan otthonos. Békés. Nyugalmat sugárzó. Ott, mintha minden más lenne...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.08.23. 21:14:06
Örülök, hogy kellemesen telt az a szűkösre szabott idő! :)
Jadedreams 2010.08.24. 07:03:47
az utolsó - péntek - nap már tudat alatt hisztisek voltunk, hogy nem akarunk haza menni. Nagyon nem. Csak ahhoz ugyebár, hogy tovább maradhassunk több pénz kellene...
Utolsó kommentek