Az Idő a barátom - mantrázom, amikor úgy érzem késésben vagyok. S voilá, mintha megnyúlna az Idő és pontban megérkezem. Ám, amikor szeretném, hogy rohanjon az Idő, lásd amikor dolgozom, 9,5-10 órás a melóidőm, energiaszint nulla, akkor bezzeg gyök kettő. Amikor szabin  vagyok, akkor meg huss, úgy telnek az órák, hogy csak pislogok, hogy mi van, pedig tennivalók tekintetében nem erőltetem meg magam. De suhan a rohadék, mintha valami fontos dolga lenne.

Mégis ott van az a békés nyugalom, hiába rohan az Idő. A tudat, hogy nem kell, hanem csak ha kedvem van. hogy alszom, amíg alszom és hiába érzem magamnak este fáradtnak, mégsem tudok nyolcnál tovább aludni, pedig gondolatban olyan jól esne. Lassan vánszorgok ki a hálóból, olykor körém tekert pehelypaplannal, leverem ugyan a fél világot, de mégsincs stressz. Csak én. Rohan az Idő nyeffegek nap végén, mégis jó érzés délelőtt, hogy sehová se kell sietnem. Nem szorít a muszáj, max a napi  terv, hogy  mit szeretnék csinálni.

Nyugodt vagyok. Az Idő a barátom. Ráérek. Ne siess!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.